Image default

Végre szigorúbb ítélet született orvhalászat miatt!

Az eddig tapasztalt bírói gyakorlat szerint Magyarországon az orvhalászatot meg lehetett úszni próbára bocsátással vagy pénzbírsággal. Pár hónapja azonban született egy szigorúbb ítélet. – jelent meg a pecaverzum.hu oldalán. 

Még tavaly júliusban történt az eset, amikor a Dunánál, a Lovadi rétnél két ácsi férfi úgynevezett nyakzóhálóval igyekezett minél több halat kiemelni a vízből. Mint azt Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna, a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke a kisalfold.hu-nak elmondta, a két férfi összesen 19,86 kiló halat zsákmányolt, négy harcsát, valamint keszegeket.

Az ügyben a Komáromi Járásbíróság idén május 30-án hozta meg a büntetővégzést, melyben a két férfi ellen – orvhalászat és lopás vétsége miatt – 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki, a büntetés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztve. Korábban hasonló ügyekben csak próbára bocsátás történt, illetve pénzbírságot szabtak ki.

„Sajnos, időről időre előfordulnak orvhalászelfogások, tavaly összesen hét esetben sikerült lefülelni a tetteseket. Természetesen tudatában vagyunk annak is, hogy jóval többen próbálkoznak. Minden eset a maga nemében különleges, mert rengeteg időbe kerül egy-egy orvhalászt, esetleg csoportot megfogni. Mindenhol más az eszköz, a módszer, nagy a terület, egyre óvatosabbak az elkövetők, de a sok apró mozaikból előbb-utóbb összeállnak a történetek, és talán lassan a büntetés is közelít oda – mint azt a korábban megírt 1,5–2 milliós összegek mutatják, illetve a mostani ítélet –, hogy elrettentő erőt jelentsen az elkövetőknek” – nyilatkozta Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna.

Hozzátette: a halőri csoportjuk létszámát sikerült növelni, és az eszközellátottságunk is egyre jobb, köszönhetően a Mohosz pályázatainak.

„Emellett természetesen saját forrásból is folyamatosan fejlesztünk. Az egyre korszerűbb technika a szakmailag jól felkészült halőrökkel – még ha olykor sziszifuszi is a munka – mindig meghozza az eredményeket” – fogalmazott az ügyvezető elnök. – hívta fel a figyelmet a pecaverzum.hu.

 

(Forrás: pecaverzum.hu, Kép: police.hu- illusztráció)

 

Magyar Állatvédelem

Related posts

Lovakat mentettek a tűzoltók

erik_nasze

Ezeket az állatkínzókat keresi a rendőrség – fotók

erik_nasze

Ismét ovisok gyűjtöttek a menhelynek

erik_nasze