Kezdőlap » Egyesületünk

Egyesületünk

A Nemzeti Állatvédelmi Szolgálat Egyesület 2021-ben tíz állatvédő összefogásának eredményeként jött létre azzal a céllal, hogy megteremtse nemzetközi példák alapján az “állatrendőrség”, azaz az Állatvédelmi Szolgálat felállítását. Az Egyesületünk szakmai szervezetként céljának megvalósítása érdekében együttműködik minden állami, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, más egyesülettel és szövetséggel. Az Egyesület munkáját az elnök mellett egy háromtagú elnökség támogatja.

DR. FÜLÖP ERIK, ELNÖK – A Nemzeti Állatvédelmi Szolgálat Egyesület elnöke dr. Fülöp Erik független országgyűlési képviselő, állatvédelmi szakpolitikus, jogász. Elkötelezett állatvédőként elsők között állt az Állatrendőrséget Magyarországnak elnevezésű civil kezdeményezés mellé, kiemelve, hogy a hazai állatvédelmet négy pillér mentén, az állatrendőrség felállításával, országos ivartalanítási programmal, az állatvédő szervezetek támogatásával és lakossági edukációval lehet újjáépíteni. Személye garancia a szervezetek közötti magas szintű kooperációra, a problémaközpontú megoldások megvalósítására, a jogszerű működésre, az Állatvédelmi Szolgálat felállításának megvalósítására.

ELNÖKSÉG

Az Egyesület működését három fős elnökség támogatja. A szakmai alapokon történő feladatmegosztás az elnökség, valamint az Egyesület sikeres működésének kulcsa, így az operatív, gazdasági és kommunikációs területek elhatárolását követően kerültek azok delegálásra. Az elnökség deklarált célja, hogy megfelelő koordinációs és döntéstámogató hátteret biztosítson az Egyesület céljainak eléréshez és a hazai állatvédelem kulcsfontosságú ügyeinek előmozdításához.