Image default

Nagy mennyiségű drogot szagolt ki a keresőkutya

Nagy mennyiségű drogot szagolt ki a keresőkutya, miközben kábítószert terjesztő nemzetközi bűnbandára csaptak le a rend őrei – közölte a Magyar Rendőrség. 
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a hétvégén felszámolta azt a nemzetközi bűnszervezetet, melynek tagjai csak az elmúlt hónapban legalább 30 kilogramm amfetamint szállítottak Szlovákiából Magyarországra, és értékesítették tovább dílereknek Győr és Tatabánya térségében.
A KR NNI munkatársai a Komárom-Esztergom és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi nyomozóival, valamint a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeinek és a KR bevetési és rendészeti állományának bevonásával hajtotta végre a műveleti munkát. Győrben, Tatabányán és Oroszlányban 8 helyszínen 90 rendőr közreműködésével 10 személyt állítottak elő kábítószer-kereskedelem gyanújával, és lefoglaltak kristályos anyagú kábítószert, 8000 eurót, másfél millió forintot, és pervitin előállításához szükséges eszközöket. Másnap a KR NNI debreceni, győri és pécsi egységei a TEK Műveleti Igazgatóságának munkatársaival Baranya és Hajdú-Bihar vármegyékben három személyt fogtak el, és hét helyszínen tartottak kutatásokat. Kábítószergyanús anyagokon túl lefoglaltak elektromos sokkolót és öt különféle fegyvert lőszerekkel.
(Forrás és fotók: Magyar Rendőrség Facebook oldala)
Magyar Állatvédelem

Related posts

Rémült kecskéket mentettek az M2-esen állatvédők és közutasok

erik_nasze

6+1 DOLOG, AMIT A NÁSZ EGYESÜLET MŰKÖDÉSÉRŐL TUDNI ÉRDEMES

peti_nasze

Lándzsával szúrta le a szomszéd kutyáját, így bukott le a hódmezővásárhelyi drogtermesztő

erik_nasze